A Túra Kerub-csapat még sehol sem volt (sőt, még a keménymag megismeréséhez is jópár évet kellett várni), amikor hárman (Pec, BimLas és jómagam) tudomást szereztünk erről az elhagyatott „városról”.
„SideQuest rovat: Szentkirályszabadja” bővebbenGC Velencei-tó körüli túra 2018.09.14-16
Kezdjük már el!
Vártuk ezt a napot, azt hiszem mindannyiunk nevében beszélhetek. Emlékeztek arra az ominózus kutyára (mindenki látott már ilyet), akit egy udvarban tartanak, alig várja hogy kimehessen az utcára körbeszaladgál, megjelöli az új területét, hogy aztán a kerítésen belűről leugathassa többi ebet:
-Hé, menj innen! Ez az én területem!
Mi apák kb. így várjuk, hogy kikerüljünk egy kicsit „nomadizálni” és hódolhassunk ennek a hobbinak. (túrázás) Nos a terület megjelölés is belefér néha. 😀
SideQuest rovat: Dinnyés Várpark
GCrook – Azaz dinnyési Várparkot látogattuk meg a hétvégén a családdal, gyermeknek remek szórakozás volt, a makett várak közti sétálgatás.
A park egy magán ház hátsó udvarában van berendezve, kikövezett út kerüli meg a várakat, az út mellett kopjafák, magyar királyok neveivel, rövid történettel.