A Túra Kerub-csapat még sehol sem volt (sőt, még a keménymag megismeréséhez is jópár évet kellett várni), amikor hárman (Pec, BimLas és jómagam) tudomást szereztünk erről az elhagyatott „városról”.
A felfedezését több dolog akadályozta; egyfelől senkinek nem volt annyi tapasztalata (és vér a pucájában) hogy magára vállalja a szervezés nemes feladatát.
Ez szerintem rengeteg kezdő csapat első akadálya lehet: oké, menjünk, de meg kéne szervezni.
Aztán ott a távolság.
Mindhárman szegediek vagyunk, akkoriban járgány híján a hosszú vonatozás ottalvással volt az egyetlen lehetséges opció – vagy rábeszélünk egy autóval rendelkező valakit, hogy ő márpedig NAGYON el akar menni oda – ez meg nem fair.
Teltek múltak az évek, megalakult a Túra Kerub csapat, tapasztalatot gyűjtöttünk, és több ízben sikerült – rövid időre – meglátogatni „a Várost”, de legtöbbször airsoft-os partykba pottyantunk, ahol – kompromisszum híján – távoznunk kellett.
Letettünk a dologról, mondván ez egy „jel”.
Aztán egy nap kollégámmal épp erről a helyről és ezekről a rövid látogatásokról beszélgettünk, amikor – magam sem tudom megmagyarázni hogyan – bevillant hogy most sikerülni fog. MOST. SIKERÜLNI. FOG.
És úgy álltunk neki a szervezésnek, hogy pár nap alatt megvolt az „dreamteam”, azaz mi hárman gyerekkori jóbarátok és testvérek, megvolt az időpont is (hétközben TUTI nem leszünk céllövölde). Mire észbekaptunk már az autóban ültünk, bömböltettük a Van Halen-t, Lazerhawk-ot és a Bad Sector-t.
Az út első fele nem volt kifejezetten zökkenőmentes; Természet Anyánk azért nem felejtett el emlékeztetni minket hogy ki az úr az utakon: amerre jártunk hóesés, erős szél, jég. Egy körforgalomban sikerült kitolni a kocsi seggét egy pöttyet – pedig ha lassabban megyek akkor már hátrafelé haladunk.
És akkor nagyjából három-négy órányi autózás után megpillantottuk az első házakat. Pec meg én már tudtuk mire számítsunk nagyjából, BimLas viszont „szűz” volt ilyen téren, volt ott „baszki” meg „aztakurva” rendesen.
Kocsi leállít, én váltottam bakancsra és go: első célpontunk egy… izé. Leginkább garázsnak mondanám, de annyira tippelek csak hogy lehetett volna kazánház vagy vegyesbolt is. Itt elidőztünk egy kicsit, meglepetten tapasztaltuk, hogy a csempét igen hatákonyan rakták fel, mert egy része még mindig a falon virít.
Ezt követően irányt váltottunk és kinéztük magunknak az egyik panelházat. Elsőként az alagsort vizsgáltuk körbe, majd emeletről emeletre az összes lakást bejártuk; érdekes volt látni azt, hogy lepusztultsága ellenére mennyi apróság fennmaradt, mint pl a „Tojás Sampon” matrica a falon, szappantartó, vagy a kábeldobozok, konnektorok, a tapéták foszlányai – és azon a tapéta eredeti színe és mintája.
BimLas szerint egynémely szoba annyira ki volt takarítva – ezt tanúsítom is – hogy szerinte ott bezony dugtak.
Magasan jártunk, kajásak voltunk és éttermet akartunk látni: megcéloztuk a na mit?
Az éttermet. Tádá.
Konfetti, dudaszó 😀
Útközben persze megnéztük a híres katona-szobor fejet, majd kis bóklászás után az étteremben stílszerűen – de szigorúan a Túra Kerub hagyományok mentén – letáboroztunk a konyhában, konzervet melegítettünk és pihentünk egyet.
Induljunk el művelődni: következő állomásunk a „színház”, vagy hogy pontosabbak legyünk: a művelődési ház lett.
Maga a nézőtér-aula mérete meglepett; fotók alapján sokkal kisebbre számítottam.
A festésből szinte semmi nem maradt, a színpad fa padlózata is csak nyomokban volt fellelhető – viszont volt PINCE! 😀
Itt aztán BimLas fényágyújának köszönhetően mindre fény derült, de hogy miért volt dugig autógumikkal… azt magyarázza el nekem valaki 😀
(meg persze Soros!)
Személy szerint az ezután következő óvodát vártam legjobban – na nem mintha PedoMaci perverz vére csörgedezne ereimben, hanem korábban láttam képeket a falakról, amik a harminc év elteltével sem dobták le magukról teljesen a meserajzokat, festményeket,
Ezen felül végigjártuk mind a két szintet, valamint kimerészkedtünk a beszakadt tetőre is – onnan lőttem egy körpanorámás képet.
https://photos.app.goo.gl/VSWuu36YjB5wau1K8
Miután sikeresen kijártuk az óvodát, az iskola következett; csak szép sorban.
Ez a többihez képest unalmas – lett volna, ha nem lett volna itt is egy PINCE, amit szépen végigjártunk – és persze ráhoztam a frászt Pec-re.
Végezetül pedig álljon itt az első ilyen kísérletünk: videózásra (is) adtuk a fejünket.
Nem ígérem hogy innentől ilyen formában is lesz tartalom, de igyekszünk 🙂