SideQuest rovat: Szeged-Mindszent-Atka-Szeged biciklitúra 2016

A SideQuest rovat olyan túrákat mutat be, amelyen nem az egész csapat (vagy az “alapító trió”) vesz részt, hanem például az egyikőnk.

Jelen esetben egy régi kedvenc elfoglaltságomnak hódoltam 2016 kora őszén: a biciklizésnek. Na persze ezt sem egyedül: legtöbbször sCorterrel utazgattunk A-ból B-be, de az utóbbi időben egyre többször csatlakozott hozzánk Rókalány, egy régi ismerősünk.

Ja és nem mondtam: ezúttal Mindszentre akartunk tekerni, ott át komppal, és Atka mellett vissza a töltésen.
“SideQuest rovat: Szeged-Mindszent-Atka-Szeged biciklitúra 2016” bővebben

Az Első: Algyő-Mártély-Algyő biciklitúra (2015)

Amíg nincs aktuális túránk, szééééépen laaaaaaasssssssssaaaaaaaaan feltöltjük a régebbi túráink képeit, videóit, emlékeit.

Legelső közös túránk előtt a geocachingen kívül a munkahely kötött össze minket; aztán kiderült hogy ha nem is feltétlen a világ összes ládájának felderítése a közös nevező, de maga a kaland keresése mindenképp hasonlóan mozgat – akkor még “csak” – hármunkat (Reaper, Sasmut, Yepp)

Ez még 2015 késő tavaszán volt; jó idő, mindenkinek volt “majdnem” megfelelő bringája (erről később), Algyőn találkoztunk Sasmuttal, aztán irány a töltés.
“Az Első: Algyő-Mártély-Algyő biciklitúra (2015)” bővebben

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás