Ebben a rovatban egyik (a sok közül) kedvenc hobbim eredményeit láthatjátok: ha épp nem túrázok, akkor épp felkészülök rá különböző hasznos és haszontalan eszközök összeeszkábálásával, ami jelenthet létező holmi felturbózását vagy egy teljesen új létrehozását varrással és ragasztással.
Tudom, nagyon érdekesen hangzik (látványra is minimum homlokráncolásra adhat okot egy 190cm-es ember tűvel, cérnával és ragasztóval a kezében), de valamiért mindig próbálgattam feszegetni a „rendelkezésre álló cuccokból a lehető legjobbat” határait. Kezdjük is egy egyszerűbb, teljesen használható és egyelőre MŰKÖDŐ kis upgrade-el: kicsit felturbóztam a szimatszatyromat.
Az eredeti igény az volt, hogy mivel a kis tatyó dimenziói pont megfelelnek egy kisebb túrához – magyarul elfér benne a víz, kis kaja, (esetleg fájdalomcsillapítók Reaper újabb zakózása esetére, erről majd egy másik bejegyzésben 😀 ) pár apróság ÉS EGY SÖR – de folyton problémám volt a táskára ható gravitációval – értsd: folyton az arcomba lógott ha leguggoltam/lehajoltam/léptem/léteztem – ezért azon kezdtem agyalni, hogy mit is kellene csinálnom vele.
Első ötletem hogy a derekamhoz rögzítem.
Ehhez verziómhoz leszereltem a derékpántokat túratáskámról (ami amúgy a marketing szerint katonai szabvány, és tényleg: azalatt a cirka 7-8 év alatt amióta megvan egy szakadás nincs rajta – pedig nyúztam rendesen), és a hirtelen ötlettől vezérelve szimplán rákötöttem (mit kötöttem, csomóztam!) a kis tatyó két erre alkalmas(nak tűnő) pántjára. Az eredményt már korábban láthattátok a Békési GC-túra alkalmával… akkor és ott a célnak megfelelt, de az út legvégén úgy szakadt le a tatyó saját pántja, mint ha ott se lett volna.
Aztán már itthon kicsit jobban rágyúrtam a témára, és egy egyszerűbb, kevésbé macerás de picivel több befektetéssel kalkulált öltetem támadt: visszavarrom és megerősítem a tatyó saját pántját, szerelek rá és a táskára egy tépőzárat, és nem a derekamhoz hanem a lábamhoz fogom tudni erősíteni.
Ehhez varrni kellett rendesen; a mázlim az volt, hogy a szimatszatyor pántját a varrás engedte el, az anyaga rendben volt. Cirka másfél napom ment rá megszakításokkal, és végül működött is: nem lifegett a táska a gravitáció bábjaként hanem szépen ott maradt ahol kell neki.
Egyetlen tervezési hibát ejtettem (legalábbis eddig ennyi derült ki 😀 ), hogy a tépőzár bizony szétnyílik a mozgás hatására. Agyaltam egy sort és egy kis fém karikát applikáltam a táska azon részére, ahol szétnyílt (egy használaton kívüli kis táskát áldoztam fel ezért).
A végeredmény: egy jól pakolható szimatszatyor, amiben rövid távra elég cuccot tudok vinni magammal, és az esetleges mászáskor sem akadályoz semmiben.
Na végre 😀