A mai visszaemlékezésünkben ugrunk az időben az első geocaching túránk után, kicsit több mint egy évet: 2016 nyarán kerítettünk rá sort. Ezt a kalandunk is sok szempontból első: először jártunk kastélyban (helyet kastélyparkban 😀 ), valamint személyes álmom vált valóra amikor egy órán keresztül bolyongtunk a híres szentkirályszabadjai ex-ruszki laktanyában – vagyis abban ami maradt belőle, erről később.
Kecskemét
Kecskeméten gyülekeztünk, majd egyből a GCVaHo láda felé indultunk; tudni kell, hogy a hely az itteni vándorhomokról híres, kicsit más világba csöppentünk ahogy homokbuckáról homokbuckára baktattunk előre a láda felé.
Sivatag egy csipet civilizációval (villanyoszlopok formájában) megspékelve.
Visszafelé hangyalesők tölcséreibe botlottunk; őszintén, életemben nem láttam még ezeket a rovarokat akcióban 😀
Simontornya, vár
Innen Simontornya felé vettük az irányt, ott egy várat – és a mellette elrejtett ládát – akartuk jobban szemügyre venni.
Őszintén bevallom, elsőre nem ugráltam az ötletért, nem értettem mi olyan nagy dolog van egy várban – ami ráadásul kívülről eléggé elhanyagoltnak nézett ki; de szerencsére orbitálisat tévedtem, több szempontból is.
Egyrészt a leharcolt külső egy igényes kiállítást takart, tényleg le a kalappal az ottaniaknak ezért: korhű fegyverek és replikáik, a kastély tulajdonosairól készült portrék, használati tárgyaik stb lenyűgöző mennyiségben; jómagam fegyverbolond volnék, és amikor megláttam azokat a számszeríjakat és szablyákat… hm… 😀
Másrészt részletesen bemutattak mindent a vár korábbi állapotáról, és meglepett hogy az építményt kb féltucatszor építették át vagy húzták fel újra, majdnem az alapoktól kezdve. Ha jól emlékszem az egész épületben egyetlen torony az, ami hosszú évszázadok óta relatíve változatlan maradt.
Dég, Festetics-kastély
Első kastélyunk, amit aztán nem néztünk meg belülről. Már nem azért mert nem akartunk, hanem sokkal jobban érdekelt minket a kastélypark – ami nagyon árasztotta magából azt a tipikus századeleji hangulatot.
A park kastélyhoz közelebbi részében ahány fát lát az ember, gyakorlatilag annyi fajta, szépen kitáblázva.
És akkor azt még nem is említettem, hogy a park maga majdnem Dég felét teszi ki területben… eszméletlen ezeket térképen látni, de ott helyben még lenyűgözőbb az egész.
Apró infómorzsa még, hogy a Kincsem c. film néhány jelenetét is itt forgatták.
Később csobbantunk egyet a Balatonban, legurult néhány sör, és irány a Sas(mut)fészek Balatonfüreden! 😀
(ott aztán legurult még pár sör, megsült néhány grillkolbász, és megnéztük a John dies at the end c. filmet, amiről a mai napig nem tudok semmit mondani; sem azt hogy miért néztük meg, hogy mit láttam és hogy egyáltalán mi a franc volt ez?! 😀 )
Szentkirályszabadja, ex-ruszki laktanya
Másnap reggel egy kis séta (meg egy láda a Lóczi-barlangnál), konstatáltuk hogy nagyon vacak idő van – de attól még irány Szentkirályszabadja.
És itt most álljunk meg egy perce, mert muszáj: ez a hely éveken keresztül a Szent Grál volt számomra; a hely, amit LÁTNI AKAROK. Volt időszakom, amikor Magyarország majdnem összes még létező ruszki „szellemvárosát” ismertem papíron, néhányba bejutási kérelemmel is fordultam pár szervezethez vagy csak simán tanácsot kértem olyanoktól akik már jártak ott; nem sok sikerrel.
(egy helyen konkrétan azt a tanácsot kaptam, hogy ne is álmodjak róla, éjjel-nappal őrzik a nagy büdös semmit)
Mégis: valószínű a kiterjedése miatt, de Szentkirályszabadja jelentette a habot a tortán, a helyet amit legjobban akartam látni mind közül (egyszer ottalvós túrát akartam szervezni oda 😀 )
Most pedig ott voltunk, és kizárólag engem tudott felvillanyozni ez a hely hármunk közül, de láthattam, bejártuk egy részét; csakis azt sajnálom, hogy nem maradhattam kicsit tovább. És akkor szerintem beszéljenek helyettem a videók – ezt kicsit jobban dokumentáltam mint a többit, elfogult voltan na 😀
Még mielőtt a lesokkolok mindenkit a tengernyi fotóval (is), néhány érdekesség az ott töltött másfél órából:
Hihetetlen az a csend ami ott tapasztaltam; sokszor hallani a „vágni lehet a csendet” kifejezést, na itt egy ilyen épületben meg fogod érteni, hogy mit is jelent valójában.
A Nagy Kék Házban járkáltam, amikor megláttam hogy itt-ott a falon még megtalálhatóak az eredeti tapéta foszlányai; a legérdekesebb mégis az, ahogy ebben a csendben a szél mozgatja azt: akkor láttam meg először a „szellemjárta” kifejezés képi stílusjegyeit… (a képet a galériában is megtaláljátok, plusz fentebb az egyik videóban is rögzítettem, muszáj volt)
Később kint az utcákat járva észrevettünk egy kőtömböt, benne egy katona arca amit az évtizedek alatt megcsonkítottak, lefestettek, adolfizáltak. A túra után még hetekkel is hatása alatt voltam ennek az egésznek, és kíváncsiságból rákerestem a neten a helyre – régi képek érdekeltek, és találtam egy feltehetően orosz katonát aki a szoborral pózol – még a laktanya aktív korszakából. A linkről egy másik blogra juttok, érdemes azt is elolvasni/megnézni ha érdekel.
Érdekes szituáció volt még, hogy az egyik épületnek volt pincéje is, ahol természetesen vaksötétség uralkodott; namost otthonról, a kellemes, biztonságos melegből és világosból könnyen elkaphatja az ember a „nagy pofa” nevű irritáló betegséget, de én derekasan bevallom: majd összef*stam magam, amikor két lépcsőforduló után, ahol az egyetlen fényforrás a régi telóm vakuja volt, a lejáró végén megláttam hogy a pince ajtaját belülről törték ki…
Aztán miután kaptam pár mini-infarktust beindult az agyam azon része amit „józan paraszti észnek” csúfolnak (pedig roppant hasznos): a fényben megláttuk, hogy fedezékek is lettek emelve, tehát valószínű itt is paitballoztak már. Huh.
Azóta egyszer sikerült bejutni oda tavaly ősszel (akkor már sCorter-el az oldalunkon), de nagyjából tizenöt perc múlva kitessékeltek minket; mint kiderült nagyszabású airsoft-bulit tartott egy komoly felszereltségű és létszámú és csapat.
Bakker.