Káli-medence túra 2. 2021.06.25-27

Amint lecsengett a vírus és lehetett újra nekivágtunk, lassan szaporodik a csapat. Nagyon jól esett kicsit kiszabadulni és csatangolni.

Romani ite domum 😀

Érkezés a szállásra

Szállásunk őstagunk balatoni nyaralójában volt, ami ugyancsak a tulajdonosáról kapta a nevét mint az eredeti. 🙂 Térerő hiányában a WIFI antenna ott figyelt a kocsi csomagtartójában, mivel hogy net, valamint foglakozási ártalom függő a társaság. (ugye Bo) Aztán jött a vihar, hírek szerint mindenfelé esett jég is de bennünket elkerült.

Érkezés a Sándor-palotába

Másnap reggel finoman indítottunk, így meglátogattuk a dörgicsei templomromot, ahol némi fotózás és bámészkodás után ládát kerestünk. Elég nehezen lett meg, az erdőben templom körül még látható itt-ott néhány sírkő a fák között. Furcsa hangulatot áraszt.

Hegyestűre is felhágtunk, a kilátás pazar a Balatonra, Badacsony is kitűnő látványt nyújt.

Hegyestű geológiai bemutatóhely

Kőtengerben megfürödtünk, a lenti képek mutatják a lubickolást. A láda meglett, szokásos kitűzőnket elhelyeztük benne.

Egy kis pancsolás a strandon, és hűsölés.

Strand

Hazafelé dégi Festetics kastélyt megtekintettük, újabb tagjaink kedvéért. Azt tapasztaltam, hogy fejlődés történt, fel van újítva a kastély. Van haladás.

Dégi Festetics kastély (fel van újítva)
Megosztás:

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás